Menü
Kosár

Falcon

Falcon

Az első Falcon pipát még 1936-ban Kenly Bugg amerikai mérnök készítette, ez a világon a legtöbbet eladót pipa, ha csak az első 18 év adatait nézzük már az is ámulatba ejtő 1954-ig 6 millió darabot adtak el belőle, most 2020 írunk! A Falcon pipák 2 részből állnak a pipaszár és a pipafej ezeket egy menet segítségével lehet össze illeszteni illetve akár cserélni is. A szár alumíniumból készül és 2 fajta színben kapható a fényes króm és az eloxált barna formára pedig a klasszikus egyenes vagy pedig hajlított változatban. A bruyer pipafejekből pedig rengeteg különböző létezik mint forma, szín de választhatunk a tajtékkő betétes vagy akár a rusztikolt kivitelt is. De nem csak ettől olyan különlegesek a falcon pipák! A pipaszár alja (ahova a pipafej kerül) úgy van kiképezve, hogy a kondenzátum vagyis a nedvesség össze tudjon gyűlni és ez által már nem is jut be füst járatba ehhez társul az alumínium pipaszár ami lehűti a füstöt. De ha valaki biztosa szeretne menni akkor javasoljuk a falcon Dry Ring használatát ami még jobban megszűri a füstöt és még több nedvességet vesz fel. Az eredmény hűvös száraz füst ami minden pipás számára egy élmény. Utazáshoz is kiváló választás nem foglal sok helyett.



Brand: Falcon Cikkszám: FALCON-4203-352000
A Falcon Standard cserélhető egyenes pipaszár könnyű és tartós alumíniumból készült, elegáns ezüst–fekete színkombinációban. A Falcon piparendszer egyik alapvető eleme, amely praktikus és megbízható megoldást kínál mindennapi használatra.A pipaszár különleges belső kialakításának köszönhetően a füst..
15.442Ft 16.120Ft
Nettó ár:12.159Ft
Brand: Falcon Cikkszám: FALCON-352100
A Falcon Extra cserélhető egyenes pipaszár eloxált fémből készült, elegáns bronzbarna–fekete színkombinációban, amely különleges és prémium megjelenést kölcsönöz a pipának. A Falcon piparendszer részeként praktikus, tartós és esztétikus kiegészítő mindennapi használatra.A pipaszár speciális belső ki..
17.473Ft 18.100Ft
Nettó ár:13.758Ft
Falcon pipa komplett készlet - dublin pipafej és egynes fém szár, enyhén hajlított fekete akril csutora Falcon pipa komplett készlet - dublin pipafej és egynes fém szár, enyhén hajlított fekete akril csutora
-4 % Kifogyott
Brand: Falcon Cikkszám: FALCON-350030
Fedezd fel a Falcon pipák prémium élményét ezzel a teljes készlettel, amely kezdőknek és tapasztaltabb dohányosoknak egyaránt ideális. A Falcon rendszer lehetővé teszi a pipafejek gyors cseréjét, így minden alkalommal a kívánt ízt és élményt élvezheted. Pipatest (stummel): Króm kivitel Pip..
28.115Ft 29.410Ft
Nettó ár:22.138Ft
Brand: Falcon Cikkszám: FALCON-352010
A Falcon Standard pipaszár könnyű, tartós alumíniumból készült, enyhén hajlított kialakítással. Elegáns megjelenését az ezüst és fekete szín kombinációja adja. A Falcon pipaszárak különlegessége, hogy belső rendszerüknek köszönhetően hatékonyan hűtik a füstöt, így kellemesebb és simább pipázási élmé..
11.603Ft 12.250Ft
Nettó ár:9.136Ft
Brand: Falcon Cikkszám: FALCON-4223-352020
A Falcon Standard hajlított pipaszár könnyű, tartós alumíniumból készült, elegáns ezüst–fekete színkombinációban. A cserélhető szár kialakításának köszönhetően praktikus és sokoldalú kiegészítő minden Falcon pipához.A szár különleges belső kialakítása elősegíti a füst lehűlését, ami kellemesebb, szá..
11.602Ft 11.980Ft
Nettó ár:9.135Ft
Mutasd 1 tól 5 -ig 5 (1 oldalakat)