Jásdi Pince

Jásdi Pince

A pince maga a XVIII. század végén épült, 1849-től Ranolder János veszprémi püspök családi borgazdaságának központjaként szolgált, és itt alapozták meg a csopaki borok hírnevét. A püspök birtokain válogatták szét először az addig vegyes balatoni fehérszőlőket, a pincében a korabeli országos borászati felügyelő jegyzőkönyve szerint a kor legmagasabb színvonalán folyt a borászati munka. A tapasztalatok azt igazolták, hogy a majd 200 éves épületegyüttes méteres falaival, termés-kőből rakott hűvös pincéjével ideális helye a XXI. század borászatának is. Már a működés első eredményei visszaigazolták a tulajdonosok elképzeléseit. A pincének a Balatoni Nemzeti Park a “2000. évben a Balaton-felvidék legszebb pincéje” címet adományozta 2000. szeptemberében.


A szőlőről

Elsősorban olaszrizling. Csopakon alacsony és közép-kordonon, rövid csapra metszve csodákat tud. Tud persze későit is 100 gramm maradékcukorral, Botritiszest, vastagot, teltet. Ernyőművelésben vékony kocsmabort, jó savút – fröccshöz, hosszú lépéshez valót. Ez is fontos.

A Chardonnay is szép Csopakon. Főleg a Nagykúton termő. Nemzetközi ízeit felül-írják a helyi ízek. Azért isszuk, hogy biztosak legyünk – Csopakra az olaszrizling való. A Szürkebarát nagy cukor-gyűjtő. Ha jókor szüreteljük buja, telt ízei nem nyomják el a könnyed savak frissességét.

A Furmint. Itt volt már jóval a filoxéra előtt. Szigetinek hívták. Ha nem lenne az olaszrizling egyedül lenne a legjobb magyar fajta. Ketten házasításban: Ranolder fehér. A Cabernet Franc. Nemcsak azért mert kell egy vörösbor is. A Siralomvágó tetejében majdnem minden évben csodákat tud. Ránézni nem jó. Akkora mint a fekete ribizli. Azt mondják a franciák, hogy aki franc-t termel az nem szőlőt, héjat szüretel.

Mutat:
Rendezés:

Chardonnay - Jásdi Pince - száraz fehér bor

Chardonnay - Jásdi Pince - száraz fehér bor . Csopakon a világ-fajtákból is csopaki lesz. Csopa..

2.112Ft
Nettó ár: 1.663Ft

Cserszegi Fűszeres - Jásdi Pince - száraz fehér bor

Cserszegi Fűszeres - Jásdi Pince - száraz fehér bor . Mari szerint vadrózsa illata van. Mások a..

2.092Ft
Nettó ár: 1.647Ft

Jásdi Csopaki Rizling Hegybor - száraz fehér bor

Jásdi Csopaki Rizling Hegybor - száraz fehér bor . Mindennapi betevő olaszrizling borunk. Elegá..

2.241Ft
Nettó ár: 1.764Ft

Jásdi Rosé Cuvée - száraz rosé bor

Jásdi Rosé Cuvée - száraz rosé bor . A szokásos kékfrankos-merlot összeállítás. Az egyik hozza ..

2.092Ft
Nettó ár: 1.647Ft