Mindenki használta már életében, de csak kevesen tudják, ki találta fel a gyufát, pedig magyar vonatkozása is van, így különösen is illik tudnia egy dohányosnak. Bár ma már különféle egyszerű és akár speciális tűzgyújtó szerszámok is léteznek kifejezetten szivarokhoz és pipákhoz, a gyakorlott dohányosok egy gyufával is minden helyzetben képesek füstölésre bírni a dohányt. 


A gyufa feltalálása előtt is képes volt az ember tüzet csiholni, de korántsem volt annyira egyszerű művelet, mint manapság, amikor már nemcsak gyufa, hanem különféle öngyújtók is rendelkezésre állnak. Ismerkedjen meg a gyufa történetével, és tudja meg, hogyan használja ezt az egyszerű eszközt a szivar vagy a pipadohány meggyújtásához!


A gyufa rövid története


Őseink kezdetben még kovakövekkel, pirittel, taplógombával csiholtak tüzet, de a 6. századi Kínából már maradtak fenn emlékek egyszerűbb és veszélytelenebb tűzgyújtó szerszámról, kénnel átitatott fenyőpálcikákról. Ennek ellenére Európában csak a 17. századtól vált szokássá a különböző kémiai folyamatokkal történő tűzgyújtás. 


A gyufa ősének a fehérfoszforral és kénnel ellátott faforgács tekinthető, amellyel az ír Robert Boyle fizikus-kémikus kísérletezett. Az első dörzsgyufa az angol vegyész, John Walker nevéhez és 1827-hez kötődik. A kezdetleges gyufa robbanásszerű gyulladással, kiszámíthatatlan nagyságú lánggal lobbant fel, ráadásul a szaga is elviselhetetlen volt. 


Mivel a fehérfoszfor rendkívül gyúlékony és mérgező volt, így tovább kísérleteztek vele a vegyészek, finomították a technológiát, így jelentek meg az első biztonsági gyufák. A dohányosok számára ma már számtalan kellék áll rendelkezésre szenvedélyük megéléséhez, amelyeket beszerezhetnek szaküzletekben és Nemzeti Dohányboltokban is. 


Ki találta fel a gyufát?


A zajtalan és robbanásmentes biztonsági gyufát Irinyi János szabadalmaztatta 1836-ban. A fenyőfa gyufaszálakat foszforral, ólom-szulfiddal és gumiarábikummal elegyített masszába mártotta. Találmányából azonban mégsem ő, hanem a bécsi Rómer István gyógyszerész gazdagodott meg, akinek a szabadalmát eladta.


1844-ben a svéd Gustaf Erik Pasch kiiktatta a veszélyes alkotóelemet, a fehérfoszfort, helyette vörösfoszfort alkalmazott, majd találmányát a szintén svéd John Edvard Lundström tökéletesítette, így jött létre a biztonsági, vagy más néven svédgyufa.


Ennél a skatulya oldalán kiképzett dörzsfelületre kerül a gyújtóanyag egy része, ezáltal csökkent a gyufaszál gyulladási dinamikája. És bár a gyártás már 1851-ben elindult, előállítása drágább volt, mint a fehérfoszforos változatnak, így az 1870-es évektől sorra tiltották be azokat Európa-szerte, majd 1906-ban végleg kivezették a veszélyes tűzszerszámot. 


Kedvező megoldás szivarosoknak és pipásoknak


Manapság már kiváló minőségű kénmentes gyufákat is beszerezhetünk a gyújtáshoz, például a Soluxfire gyufája jó választás lehet. A hagyományos gyufákkal ellentétben ezek a tűzgyújtók nem tartalmaznak a dohány aromáját módosító ként, így nemcsak stílusosan, de az ízekre nézve biztonságosan is meggyújthatjuk vele a féltett szivarokat és a pipadohányt. Persze egy gyakorlott dohányos szinte bármivel képes erre, de a hagyományos gyufák esetében figyelni kell, hogy elillanjon annak kéntartalma, mielőtt a dohányhoz ér. 


Annak ellenére sokan választják a gyújtásnak ezt a módját, ma már számos, tökéletes izzítást lehetővé tevő funkcionális és elegáns szivaröngyújtó és pipagyújtó közül válogathatunk.


Kérdése van, vagy egy bizonyos terméket keres? Keresse bátran szakértő kollégáinkat, állnak szíves rendelkezésére!