A flaska, azaz laposüveg már jó néhány évszázadot kihúzott az emberek mellett, újabb és újabb alakot felvéve. A szivarosok körében is már jó néhány generáció óta kedvelt, ez nem véletlen. A flaska egy több szempontból is fontos kiegészítő. 

 

A következőkben éppen ezért lesz a laposüvegeké a főszerep. Mikor van rájuk szükség? Hova lehet magunkkal vinni? Érdemes-e ajándékként adni? Mit öntsön bele? Ezekről mind szó lesz, tartson velünk, ha még nem igazán érti, miért van olyan sok szivarosnak otthona fiókjában egy flaskája!

 

Röviden a flaskákról

 

A flaska - ahogyan azt már Ön is jól tudja - néhány dl űrtartalmú üvegcse, amelyet elsősorban alkoholos, általában röviditalok tárolására szoktunk használni. Megannyi kultúrának részét képezi, éppen ezért jelenik meg sok tengerentúli híres filmben is. Van, aki egyedül, mások társaságban szeretik elővenni. Ki bánatát oltja a benne található itókával, ki ünnepel vele.

 

Hogy mikor lehet rá szükség? Tulajdonképp ez embertől, társaságtól, szituációtól függ.

 

Hova érdemes magával vinnie egy teli flaskát?

 

Lássuk elsősorban azokat a szituációkat, amikor érdemesebb kerülni a laposüveg elpakolását. Azt talán már mondanunk sem kell, hogy laposüveget egy új munkahelyre vagy interjúra véletlenül sem szabad elpakolni, még akkor sem, ha egy szivart magával visz. 

 

Természetesen a társasági eseményekre sem érdemes elvinni - persze itt vannak kivételek -, hiszen ilyenkor azokra kell koncentrálni, akikkel együtt vagyunk épp, továbbá a programokra és a látványosságokra.

 

Olyan eseményekre, mint a szivar- és whiskeyest, természetesen akár saját kedvenc italunkat is magunkkal vihetjük. Itt igazán magunk lehetünk, a mi tapasztalataink erről a különleges alkalomról igazán pozitívak. Itt igazán elemében lehet minden szivaros, sőt aki még csak most ismerkedik ezzel a pompás, különleges, férfias életmóddal, annak ez az esemény tökéletes alkalom arra, hogy a tapasztaltabbaktól tanuljon, új ízeket, aromákat próbálhasson ki. Mi mindenkinek bátran ajánljuk ezt az eseményt, hiszen hasonlít azokhoz az estékhez, amelyeket nagyapáink korában rendeztek az értelmiségi férfiak.

 

Van persze más olyan alkalom is, amikor érdemes lehet elpakolni egy kis üvegnyi italt kedvenc szivarja mellé. A nyaralások alkalmával és barátai meglátogatása során nyugodtan Önnél lehet, főleg akkor, ha nem Ön lesz az egyetlen szivaros!

 

Kiegészítőink között olyan üveget is találhat, amely segítségével akár osztozhat is egy barátjával az italon, hiszen apró pohárral együtt érkezik. 

 

Flaska, mint ajándék?

 

A laposüvegeknél tökéletesebb meglepetést talán nem lehet találni szivaros barátainak. Azt, hogy mit tegyen be hozzájuk? Nos, nem érdemes italt is csomagolni hozzá, ha nem tudja, a szivaros szívéhez milyen alkohol áll közel.

 

Ha szeretné kiegészíteni valamivel, akkor érdemes inkább egy szivargyújtót, hamuzót választani, mintsem italt vagy humidort. Ezek a szivarosok legközelebbi társai, hagyja inkább rájuk a kiválasztásukat!

 

Túl nagy a választék, bizonytalan?

 

Büszkék vagyunk arra, hogy oldalunkon hatalmas választék között nézelődhet minden szivaros, pipás és azok is, akik számukra szeretnének találni valami meglepetést születésnapra, karácsonyra, búcsúztatásra.


Ha nem tudná, hogy mit vegyen, nyugodtan keressen fel minket elérhetőségeink egyikén! Szívesen segítünk kiválasztani a tökéletes meglepetést szerettének!