A szivarozás Nagy-Britanniában több száz éves hagyományokra tekint vissza. Nem csoda, hogy a szigetország bővelkedik a neves gyártókban, akik minőségi termékekkel látják el a világ szivaros közösségét. Közülük is kiemelkedik azonban a közel száz éves múlttal rendelkező Colibri.
Blogbejegyzésünkben minden fontosat megtudhat a neves márkáról és arról, hogy miért érdemes beszerezni egy-egy terméküket.
A kezdetek
A Colibri céget 1928-ban alapította Julius Lowenthal. Még ebben az évben azonnal piacra is dobták első öngyújtójukat, ami igazi világszenzációnak számított. Ez volt ugyanis az első félautomata öngyújtó, ami a Colibri Original nevet kapta.
A 2. világháború a Colibri számára is nehéz éveket jelentett. Londoni raktárukat például porig rombolták egy bombázás során. Mindez azonban nem tántorította el a cég vezetőit attól, hogy folytassák küldetésüket. A Stormgard fantázianévre keresztelt öngyújtó kifejezetten a fronton harcoló katonák számára készült.
1967-ben újabb jelentős innovációval jelentkezett a cég. A Colibri Molectric a világ első, elem nélkül működő elektromos öngyújtója volt, ami ráadásul különleges megjelenésével is kitűnt a versenytársak közül.
1974-ben a mozi szerelmesei is megismerhették a Colibrit. Az Aranypisztolyos férfi című James Bond-filmhez a Colibri cég biztosította magát az arany pisztolyt. A filmes kelléket a Molectric 88 öngyújtóból, mandzsettagombból, dohánytartóból és egy arany Colibri tollból állították össze.
A Colibri a 21. században
Az időközben a székhelyét New Yorkba áthelyező Colibrinél az új évezredben sem állt le a fejlesztés. 2001-ben elsőként dobtak piacra piramis alakú dupla, illetve tripla lángú öngyújtókat. Ezek a modellek még ma is elérhetők webáruházunk szivargyújtó kínálatában.
A Quantum széria újfent újdonsággal lepte meg a szivarosokat. A Colibri elsőként gyártott 3 Jet lángos öngyújtót V-alakú szivarvágóval kombinálva. A Quantum termékcsalád változatlan népszerűségnek örvend napjainkban is.
Igazi szemet gyönyörködtető öngyújtóknak számítanak a Colibri Quasar termékek. Az apró piramisokból összeálló megjelenés, kiegészülve a jellegzetes Colibri logóval minden szivaros szívét megdobogtatja.
Colibri Quantum tripla szúrólángos szivargyújtó
A kínálatunkban szereplő Colibri Quantum öngyújtó elegáns króm színével és kiemelkedő tartósságával vált igazán népszerűvé. A 3 Jet lánggal és egy beépített ékvágóval rendelkező készülék bármekkora méretű szivarhoz használható.
Sőt, akár szeles időben is rágyújthatunk a segítségével, míg a zárófedél a szennyeződések távol tartásában játszik szerepet. Ez a különleges, újratölthető öngyújtó akár 3000 méteres magasságban is hibátlanul működik, a gyártó pedig két év garanciát vállal a termékre.
A praktikus méretű, 80 x 42 x 26 mm-es öngyújtó minden porcikája luxusról árulkodik. Legyen szó üzleti megbeszélésről vagy baráti találkozóról, a Colibri Quantummal garantált az elegáns megjelenés.
Segítünk a döntésben
Webshopunk kínálatában több száz Colibri terméket talál. Amennyiben úgy érzi, nehezen igazodik el ekkora választékban, bátran keressen meg minket elérhetőségeinken.
Nemcsak a megfelelő öngyújtó vagy szivarvágó kapcsán tudunk tanácsokkal szolgálni, de akár a tökéletes szivar kiválasztásában is kaphat értékes tanácsokat. Több mint egy évtizedes tapasztalat áll mögöttünk pipázás és szivarozás tekintetében: számunkra ez nem csupán egy munka, hanem egy életmód!
Írj véleményt