Következő bejegyzésünket a vérbeli pipásoknak és szivarosoknak is melegen ajánljuk. A középpontban nem lesz más, mint az öngyújtó feltalálása, hiszen ez mindkét életmódot folytatóknak a legfontosabb kiegészítője.
A pipások ugyan ritkábban szokták használni, mint a szivarosok. Itt azonban helyet kapott egy rövid ajánló is, amelyben szerepel a pipások kedvenc öngyújtója is! Legyen tehát szivaros vagy pipás, kezdő vagy tapasztalt, mindenképp tartson velünk!
Az öngyújtók elődei, azaz amit őseink használtak
Az ember a tűz erejét már a kezdetekben is használta, ahogyan azt minden történelemkönyv is hirdeti. Az őskorban még kavicsokkal, botokkal, kovakővel, na meg a nap és a villámok segítségével jutott hozzá a tűzhöz, mintegy 790 ezer évvel ezelőtt.
Ahogyan telt az idő, úgy találták fel a gyufát, hogy igazán leegyszerűsítsék a tűzgyújtást, ez valahol a 19. század hajnalán történt meg. A gyufa azonban nem éppen az időtakarékosság eszköze, ráadásul kinek van arra ideje, hogy újabb és újabb csomaggal vegyen?!
Szükség volt tehát az öngyújtó feltalálására
Az öngyújtóról sokan azt gondolják, hogy nem a gyufa után találták fel. Utóbbit ugyanis 1826 körül dobták piacra, míg az öngyújtó feltalálását 1823-ra tehetjük. A pipások által imádott kis faeszközt John Walker nevéhez köthetjük. Találmányát nem sokkal később Charles Sauria tökéletesítette, aki fehér foszforral vonta be a fadarabok végét, ezzel biztosítva, hogy a gyufa vége tényleg lángba tudjon borulni.
Az öngyújtó feltalálását pedig nem másnak, mint Johann Wolfgang Döbereinernek köszönhetjük. A német feltaláló cink és kénsav reakciójából létrehozott hidrogén és a platinatapló segítségével alkotott tűzgyújtót.
Az öngyújtó feltalálása után már nem kellett sokat várni, hogy megszülessenek az első, szivarok gyújtására is alkalmas darabok. A kezdő szivaros és pipás olvasóinknak szeretnénk itt és most felhívni a figyelmét: az átlagos, dohányboltokban kapható gyújtók nem használhatóak sem szivarok, sem pedig a pipadohány beizzítására. Nem erre készítették őket, képtelenek jó munkát végezni. Minden magára valamit is adó férfinak megbízható, minőségi szivargyújtóra vagy pipagyújtóra van szüksége!
Mi való szivarosoknak és mi pipásoknak?
Az öngyújtó feltalálása óta már sok idő eltelt, ám az évek múlásával a férfiak helyzete nem vált könnyebbé, sőt épp ellenkezőleg. Mivel egyre több és több a lehetőség, így maga a döntés nehezebbé válik. Legalábbis válna, ha nem lehetne abban biztos, hogy mi kihúzzuk a csávából!
A pipások állnak szűkebb kínálat előtt, hiszen kevés olyan gyújtót terveznek, amelynél számításba veszik, hogy fejjel lefelé fogják tartani. Ez így is volt, mindaddig, amíg a Dissim meg nem elégelte a helyzetet. Ők dobták piacra az első olyan öngyújtót, amely ideális pipások számára is! Mi, ha öngyújtóról van szó, leginkább ezt ajánljuk pipás olvasóinknak. A gyújtók hatalmas rajongótábornak örvendhetnek, hiszen sokan vágytak már rá, hogy a gyufákat lecserélhessék.
A szivaros kollégáknak pedig mi mást is tudnánk melegebb szívvel ajánlani, mint az elektromos öngyújtókat, illetve a vihargyújtókat, hiszen ezek akár a legnagyobb viharok idején is képesek beizzítani a szivar végét a teraszon.
Nem tud dönteni, elkél némi szakértő segítség?
Természetesen ilyenkor mindig számíthat a mi segítségünkre! Oldalunk csapatának igazán hozzáértő szivarosok és pipások a tagjai, akik szívesen oszlatnak el minden kételyt. Forduljon hozzánk bizalommal!
Írj véleményt