Egy pipa többféle anyagból is készülhet, a legszebb darabok azonban vitathatatlanul a fát használó darabok. Ezen a téren is hatalmas persze a változatosság. Kétségtelen, hogy a hangagyökér is prémium érzetet kelt, az olívafából gyártott pipák azonban legalább ilyen mutatósak. Blogbejegyzésünkben az olajfa előnyeit és legfontosabb tulajdonságait mutatjuk be.

 

Milyen növény az olívafa?

 

Az olívafa, vagy más néven olajfa elsősorban a mediterrán térségben őshonos. Vagyis igen gyakori növénynek számít például Görögországban, Spanyolországban vagy éppen Olaszországban, ugyanakkor Észak-Afrikában és a Közel-Keleten is találkozhatunk vele.

 

Maga a növény az örökzöldek családjába tartozik, és általában nyolc-tizenöt méter magasra nő. Az élettartama viszont elképesztően hosszú: egyes olívafák akár ezer évet is élhetnek. A világ legöregebb olívafája Portugáliában található, és a becslések szerint 3350 éves.

 

Az olajfa termését aligha kell bemutatni bárkinek is, hiszen az olívabogyó kedvelt csemege szerte a világon, ráadásul a gyógyászatban és a kozmetikaiparban is fontos alapanyagnak számít.

 

Mi készülhet olívafából?

 

Az olajfa egy keményfa, amit elsősorban különleges színe, kiemelkedő tartóssága és semmihez sem fogható mintázata miatt kedvelnek szerte a világon. Nem csoda tehát, hogy számos termék készül ebből a fatípusból. Ami közös bennük, hogy prémium minőséget képviselnek.

 

Az olívafa ugyanis rendkívül lassan nő, ráadásul nem is valami nagyra. Igazi ritkaságnak számít tehát, ami tovább növeli az ilyen termékek értékét. A teljesség igénye nélkül az alábbi tárgyak készülhetnek olajfából:

 

  • Konyhai eszközök

  • Faragott tálak

  • Vágódeszkák

  • Kisebb bútorok

  • Különböző dísztárgyak

 

A fentiek alapján alighanem egyértelmű, hogy miért számít az olajfa népszerű alapanyagnak a pipagyártók körében is. Egy olívafából készült pipa garantáltan kiemelkedik a tömegből, ráadásul a tartósságára sem lehet majd panasz.

 

Egy ilyen pipa azonnal feltűnést kelt a társaságban, és persze a gyűjteményben is előkelő helyet kaphat. Attól sem kell azonban tartanunk, hogy az olívabogyó jellegzetes íze átütne a pipán: a modern eljárásokkal készült termékeknél ez nem fordulhat elő.

 

Spitfire by Lorenzo Olivo, Volcano polírozott barna színű olívafa pipa

 

Ha szeretne megismerkedni az olívafából készült pipákkal, aligha akad jobb választás, mint a Spitfire by Lorenzo Olivo pipa. Ez a termék ugyanis mindent magában hordoz, ami miatt közkedveltek az olajfából készült termékek: páratlan dizájn, exkluzív forma, elsőrangú kidolgozás és tökéletes tartósság.

 

A Volcano formájú pipa polírozott barna színével tűnik majd ki a gyűjteményéből, az enyhén hajlított szár és az akril szopóka pedig a kényelmes pipázásról gondoskodik.

 

Fontosabb tulajdonságok:

 

  • Pipa hossza: 145 mm

  • Pipafej magassága: 44 mm

  • Pipakazán mélysége: 33 mm

  • Pipakazán szélessége: 17 mm

  • Súly: 47 gramm

 

Lorenzo pipák: az olasz életérzés

 

Kevés pipagyártó készít olajfából termékeket, hiszen ez az anyag kiemelt szaktudást és odafigyelést igényel. Az olasz Lorenzo ebből a szempontból is különlegesnek számít tehát.

 

A Lorenzo pipagyárat 1900-ban alapították Lombardiában, néhány évtizeddel később pedig már egész Európában az egyik legnevesebb és legkeresettebb márkának számítottak. Bár a Lorenzo mára megszűnt, ez mit sem von le a pipáik értékéből.


Keressen minket bátran, ha segítségre van szüksége a tökéletes olívafából készült Lorenzo pipa kiválasztásában.