A Peterson pipagyár a világ legrégebbi, folyamatosan működő briar pipagyára, amely a mai napig ápolja a több mint 150 évre visszanyúló hagyományokat. Aki tapasztalt gyűjtő, az tudja, hogy minden egyes Peterson pipa nemcsak egy használati eszköz, de a történelem egy darabja, amely a másfél évszázados hagyományt viszi tovább, és amely a pipások örök társa lesz.



A pipázást tanulni kell annak érdekében, hogy valóban élvezhető szenvedéllyé váljon, azonban szerencsére nem olyan bonyolult, mint elsőre hangozhat, így bárki, akit érdekel, kis gyakorlással elsajátíthatja. Egy pipásnak ismernie illik a legnevesebb pipagyártókat is, bejegyzésünk ennek érdekében íródott. Tartson velünk, bemutatjuk Önnek a Peterson pipagyárat és legismertebb termékeit.



A Peterson pipagyár - Egy nagy márka kezdetei



A német emigráns, Frederick Kapp, aki az 1873-as londoni nemzetközi kiállításon érmet nyert, 1874-ben Londonból Dublinba tette át a székhelyét és nyitott új dohány- és pipaboltot. Tajtékkőből készülő meerschaum és újfajta, hanga gyökérzetből készülő briar pipákat árult. Munkáját segítette egy Charles Peterson nevű, Lettországból emigrált fafaragó, aki pipakészítőként dolgozott az üzletben, és valószínűleg a kirakatban mutatta be a járókelőknek és a vásárlóknak a mesterségét. A pipatechnikában kitalált újításáért aranyérmet kapott, szabadalma alapján korábbi munkaadója fiával, Alfred Henryvel együtt a kis pipaboltot és dohányzószalont bimbózó nemzetközi pipagyárrá alakította át. Így született meg a Kapp & Peterson pipagyár. 



A másfél évszázad során számos változás történt a cég életében, legutóbb 2018-ban a Laudisi Enterprises, a Cornell & Diehl dohány, a Laudisi Distribution Group, a Low Country Pipe and Cigar és a Smokingpipes.com anyavállalata vásárolta meg a gyárat és a kiskereskedelmi üzletet.



A Peterson System



A briar akkoriban viszonylag újnak számított, és Peterson felismerte a benne rejlő lehetőségeket. Peterson igazi újító volt. 1890-ben, 15 éven át tartó pipajavító és -faragó tevékenység után saját nevével szabadalmaztatta a Peterson piparendszert, amelyet új és hasznos pipatechnikai fejlesztésnek tartott. A rendszer lényege az volt, hogy a nedvességet elvezette a füsttől és teljesebb dohányízt biztosított. A lefelé húzódó nedvesség összegyűjtésére Peterson a szárban egy víztartályt helyezett el: a beosztott furatú szájrész elszívta a nedvességet a szárból, a tartály pedig olyan helyen gyűjtötte össze, ahol az nem zavarhatta a dohány ízét.



Gyönyörű és méltó utódja a webshopban is kapható Peterson PPP Standard System 317PL névre hallgató, hangagyökérből készülő klasszikus pipa.



Áttörést ért el a nyelvharapás elleni küzdelemben is, ez lett a P-Lip szájrész, amelynek gondos és precíz formázása a füstöt az egész nyelvre szétterítette, nem pedig csupán a nyelv hegyére, ezáltal több ízlelőbimbót aktiválva, így teljes spektrumú ízt, egyenletes eloszlást és a nyelvharapás által nem beszennyezett dohányzási élményt biztosított.



A Peterson pipák hagyománya folytatódik



A Peterson pipák antik vonzerővel is rendelkeznek, hiszen a kivitelezés és a gyártás a kisebb fejlesztésektől eltekintve nem változott a technológia feltalálása óta.


A Peterson pipák legújabb sorozata a nagy újító előtt tiszteleg, mindezt úgy, hogy közben megőrzik a hagyományos eljárásokat és pipakészítési technikákat, amelyek generációk óta meghatározzák ezeket a pipákat. A cég továbbra is elkötelezett az örökség, a hagyomány és a hírnév mellett, amelyet a világ legrégebbi, folyamatosan működő pipagyáraként szereztek. Szerezze be nálunk kiváló minőségű és egyedi Peterson pipáját!