Amikor kiegészítők beszerzéséről van szó, minden szivarosnak mások az elvárásai. Vannak, akik az igazán férfias, modern eszközöket kedvelik, és olyanok is akadnak, akik inkább a már szinte művészi alkotásoknak számító kiegészítőket keresik. A mamutfenyőből készült kiegészítők mindkét csoport tagjait megnyerik maguknak. A következőkben megtudhat néhány érdekes információt a mamutfenyőkről. Arról is beszámolunk, miért szeretik annyian őket, na meg arról, hogy hogyan változtatják meg a mamutfenyők egy-egy kiegészítő stílusát.
Röviden a mamutfenyőkről
Ahogyan azt mondani szoktuk, oldalunk csapata nagy hangsúlyt fektet arra, hogy időnként még a legtapasztaltabb szivarosokat is lenyűgözze néhány érdekes információval. Most is erre készülünk!
Vajon Ön tudta mindezt a mamutfenyőről? A mamutfenyő egy igazán különleges fenyőfajta. Amikor először kutatták, a mocsárciprusfélék családjába sorolták, manapság azonban már a sima ciprusok családjába tartozik. Ez a fa Földünk legnagyobb testtömegű élőlénye, az egyik legnehezebb példány becsült tömege 1000 tonna. Nagyon régóta léteznek, a legöregebb példány ugyanis már több mint 3200 éves. Ennek a példánynak a törzse 8,885 méter, míg magassága 93,6 méter. Hazánkban is találhatunk mamutfenyőket, ezek magassága 30-40 méter.
Mi köze a mamutfenyőnek a szivarokhoz?
A szivarosoknak rengeteg eszközre van szükségük. Annak, aki a szivarozás különleges világát választja hobbinak, humidort, szivarvágót, szivargyújtót és hamutartót mindenképp be kell szereznie. Legyen szó kezdő vagy tapasztalt füstölgőről, az eszköztár listája mindig változatlan marad. Amikor a készletünk között nézelődik, észreveheti, hogy nagyon sokféle márka különböző stílusú eszközeit találhatja meg.
Mint azt jól tudhatja, a humidorok és az egyéb szivarosok által használt eszközök díszítése is készülhet fából. A fa egy olyan elem, amely a puszta jelenlétével képes sokkal szebbé tenni bármit. Gondoljon csak bele, mennyire szép egy egyszerű, frissen készült faszekrény! A fából faragott tárgyak mindig jó érzéssel töltik el az embereket. Hogy miért? Mert igazán természetközeli érzést adnak mindenkinek. A fára jó ránézni, kellemes megfogni, ráadásul könnyű bármilyen eszköznek a részévé tenni.
A Xikar XO Phantom Redwood tökéletes példa arra, milyen is az, amikor a fát - ebben az esetben a mamutfenyőt - díszítő eszközként használják fel. A szivarvágók esetében a fának van még egy pozitívuma. Hogy mi az? Segít abban, hogy könnyebben lehessen használni az adott tárgyat. Nem véletlenül készítik az igazán jó vadászkések fogóját is ebből az anyagból.
Nem mindenkinek való a mamutfenyő!
Ahogyan nem szereti mindenki a fröccsöket, úgy olyan is akad, akinek nem tetszik a mamutfenyő, mint díszítőelem. Nálunk azonban mindenki megtalálhatja a hozzá leginkább illő kiegészítőket!
A szivarvágók minden szivaros életében fontos szerepet játszanak, így egyáltalán nem mindegy, hogy milyet választ. Az asztali, ék, guillotine és dupla pengés szivarvágóink mind kiválóan működnek, nem egy közülük ráadásul limitált szériák tagjai!
A minőség miatt nem kell fájnia a fejének, hiszen akárcsak a fentebb említett darab, úgy társai is tökéletesen képesek megvágni a szivarokat. Vajon Önhöz melyik szivarvágó illik? Van minden eshetőségre szivargyújtója, hamuzója és van elegendő humidorja kedvenc szivarjainak? Ha valamiből hiányt szenvedne, nálunk biztosan megtalálja!
Írj véleményt