Menü
Kosár

Churchwarden

Churchwarden

A churchwarden egy régi pipaforma, még I. Erzsébet korából származik. Nevét állítólag onnan kapta, hogy a XVIII. századi Angliában, nem tiltották a templomokban a dohányzást, és az egyházközségi elöljárók a presbiterek kidugták a templomablakon a pipájukat, így füstöltek. Az első változatai agyagpipák voltak, melyeket csak rövidebb szárral tudtak készíteni, de ezek nagyon törékenyek voltak (az agyag pipák a mai napig azok is maradtak) Ez a forma a gyökérpipák megjelenésével kapott újra életre. Így már hosszú szárat kaphatott, ami remekül lehűtötte a füstöt és megkötötte a nedvességet és így nagyszerű élményt kínál a pipások számára. Ezért a churchwarden forma megőrizte történelmi formáját és minden előnyét. Változatos fejformával készítik, de legalább 12 cm, vagy hosszabb, legfeljebb quarter-bent szárral készül. Valójában bármelyik pipából csinálhatunk churchwarden-t, egy hosszabb szár használatával, ezt sok gyártók meg is teszik, eleve két szárat adván a pipához mint például a Stanwell Hans Christian Andersen modelleknél.



Brand: Padonio Cikkszám: PAD-25-10
A Padonio Churchwarden olvasó pipa a klasszikus formavilág és a kézműves minőség tökéletes harmóniáját kínálja. A hagyományos billiard típusú fej elegáns, mégis letisztult megjelenést biztosít, melyet a mély, vörösesbarna (mahagóni jellegű), selyemfényűre polírozott bruyer gyökér természetes rajzola..
22.955Ft 24.650Ft
Nettó ár:18.075Ft
Brand: Padonio Cikkszám: PAD-25-09
A Padonio Churchwarden – olvasó pipa a klasszikus stílus és a kézműves elegancia tökéletes egyensúlyát képviseli. Ez a modell Tomato típusú fejjel készült, amely kerekded, telt formájával és enyhén lapított arányaival a paradicsomra emlékeztet – innen ered az elnevezése is. Ez a forma nemcsak esztét..
22.955Ft 24.650Ft
Nettó ár:18.075Ft
Brand: Padonio Cikkszám: PAD-25-12
A Padonio Churchwarden – olvasó pipa a klasszikus stílus és a kézműves elegancia tökéletes egyensúlyát képviseli. Ez a modell Tomato típusú fejjel készült, amely kerekded, telt formájával és enyhén lapított arányaival a paradicsomra emlékeztet – innen ered az elnevezése is. Ez a forma nemcsak esztét..
22.955Ft 24.650Ft
Nettó ár:18.075Ft
Brand: Padonio Cikkszám: PAD-25-08
A Padonio Churchwarden – olvasó pipa a klasszikus stílus és a kézműves elegancia tökéletes egyensúlyát képviseli. Ez a modell Tomato típusú fejjel készült, amely kerekded, telt formájával és enyhén lapított arányaival a paradicsomra emlékeztet – innen ered az elnevezése is. Ez a forma nemcsak esztét..
22.955Ft 24.650Ft
Nettó ár:18.075Ft
Brand: Angelo Cikkszám: A-302270-4
Az Angelo bruyer gyökér olvasó pipa klasszikus Churchwarden kialakításával és elegáns megjelenésével kiváló választás azok számára, akik a hosszabb, nyugodtabb pipázások élményét részesítik előnyben. A hosszú, hajlított szár különleges karaktert kölcsönöz a pipának, miközben kényelmes fogást biztosí..
14.815Ft 15.950Ft
Nettó ár:11.665Ft
Brand: Angelo Cikkszám: A-302270-1
Elegáns megjelenésű, Angelo márkájú olvasópipa, mely minőségi hangagyökérből készült. A Tomato típusú, vörösesbarna pipafej klasszikus formája tökéletesen illik a kézbe, miközben a hosszú, hajlított fekete akril szár kényelmes, hűvös füstölést biztosít. A „Tomato” elnevezés a pipa fejének ..
15.915Ft 17.100Ft
Nettó ár:12.531Ft
Brand: Padonio Cikkszám: H-pipa-W-02
A matt fehér tradicionális magyar kerámia pipa különleges, régi időket idéző kialakításával igazán karakteres darab. A pipa Magyarországon, Herenden készül, egy több mint 100 éves forma alapján.A pipa magas, keskeny kialakítású matt fehér kerámia kazánnal rendelkezik, amelynek oldalán egy kezet ábrá..
8.814Ft 11.000Ft
Nettó ár:6.940Ft
Brand: Padonio Cikkszám: H-pipa-B-02-közepes
A matt fekete tradicionális magyar kerámia pipa különleges, régi időket idéző kialakításával igazán karakteres darab. A pipa Magyarországon, Herenden készül, egy több mint 100 éves forma alapján.A pipa magas, keskeny kialakítású matt fekete kerámia kazánnal rendelkezik, amelynek oldalán egy kezet áb..
8.814Ft 11.000Ft
Nettó ár:6.940Ft
Brand: Missouri Meerschaum Company Cikkszám: CC-702-BOE
Fedezd fel a Missouri Meerschaum Cobbit kollekciójának különleges darabját, a Elf Cobbit pipát! Ez a kukoricacsőből készült pipa hajlított, hosszú szárával és fekete–narancssárga akril szopókájával egyszerre klasszikus és játékos.A Elf Cobbit közepes méretű, formájában a híres Ro..
27.835Ft 30.400Ft
Nettó ár:21.917Ft
Brand: Missouri Meerschaum Company Cikkszám: CC-702
Missouri Meerschaum Corn Cob Elf a Cobbit kollekcióból, kukoricából készített pipa hajlított hosszú szárral és filter nélküli fekete színű akril szopókával készítették.  A bent típusú kukorica pipa használata esetén a pipadohány íze különleges, enyhén fás-kukorica ízű lesz az első kb. 10 haszn..
23.178Ft 23.650Ft
Nettó ár:18.250Ft
Brand: Missouri Meerschaum Company Cikkszám: CC-985
Missouri Meerschaum Corn Cob MacArthur 5-Star Natural kukorica pipa egyenes hosszú szárral és filter nélküli fekete színű szopókával.  A kukorica pipa használata esetén a pipadohány íze különleges, enyhén fás-kukorica ízű lesz az első kb. 10 használatig, utána ez az íz lassan eltűnik ahogyan a ..
6.698Ft 7.370Ft
Nettó ár:5.274Ft
Brand: Missouri Meerschaum Company Cikkszám: CC-995
Missouri Meerschaum Corn Cob MacArthur 5-Star Polished kukorica pipa hajlított hosszú szárral filter nélküli fekete színű szopókával.  A kukorica pipa használata esetén a pipadohány íze különleges, enyhén fás-kukorica ízű lesz az első kb. 10 használatig, utána ez az íz lassan eltűnik ahogyan a ..
8.987Ft 10.580Ft
Nettó ár:7.076Ft
Mutasd 1 tól 12 -ig 18 (2 oldalakat)